Szakaszvezető-1080p-Teljes Film Magyarul-Háborús, Dráma - YouTube
Már az első, városi ütközet megmutatja, micsoda vérfürdő folyt ott, ahol egyik fél sem foglalkozott azzal, hány ember életébe kerül elérni a kitűzött célt – szerintem az elmúlt évtized legjobb filmes csatajelenete -, majd a főhősnek, Gu parancsnoknak 47 főre olvadt csapatával egy stratégiai jelentőségű bányát kell védenie. Az ellenség túlerejével vívott reménytelen harcban a csapatból rajta kívül mindenki elesik – mert elesik az a kürtös, akinek a visszavonulót kellett volna megfújnia. A technikai stáb egyébként ugyanaz volt, mint a Harcosok szövetsége esetében.
Hőse, Lombos honvéd (Makray Gábor), aki egy adminisztrációs hiba miatt lemarad a hazafelé tartó szabadságos vonatról, egy kudarcba fulladt támadás során szovjet fogságba esik. Itt aztán aknataposó lesz, azok közé kerül, akik az előrenyomuló csapatok előtt kézzel – vagy lábbal – tisztítják meg a terepet a robbanóanyagoktól, de kegyetlen kalandjai itt nem érnek véget, hiszen működik benne az életösztön, és minden áron haza akar jutni fiatal feleségéhez. A film nem jöhetett volna létre egy nagy csapat háborús hagyományőrző nélkül, és bár a dialógusokon és a színészi játékon érződik, hogy amatőrök hozták össze, így is le a kalappal a végeredmény előtt, különösen a film eleji csatajelenetért, az egyenruhákért, felszerelésért és hitelességért. Közeli ellenségek (2007) Az algériai háború – amit hivatalosan nem is neveztek háborúnak, csak rendfenntartásnak - a mai napig olyannyira érzékeny pontja a francia történelemnek, hogy Florent Emilio Siri munkája is csak két év jegelés után kerülhetett nemzetközi forgalmazásba, noha a konfliktust a lehető legobjektívebb módon ábrázolja.
A zsoldos teljes film magyarul Egy megtörtént esemény megfílmesítése. Teljes magyar szinkronú és feliratú film. Ha tetszett a videó akkor dobj egy likeot és iratkozz fel! Ezt előre is megköszönöm! :)… Melly őrnagyot nevezik ki egy "kísérleti", női és férfi katonákból szervezett légvédelmi bázis vezetőjévé. Az 1940-es… Craig, Kelsey és JP segítenek az erdő másik felén bandázó gyerekeknek édességet csempészni a nélkülöző gyerekeknek. … Még sok érdekesség a videóban! :) Ha tetszett oszd meg a barátaiddal is. ;) Donation: A videó semmiféle szélsőséges vagy politikai szervezethez sem tartozik, csupán a szabad alkotói elme szüleménye, továbbá… Gézengúz szobája olyan, mintha háborús övezet lenne, de a Villámmacskák is képtelenek rendet tartani. Iratkozz fel… A #Venom-nak hála #TomHardy immáron főszerepben is kipróbálhatja magát a képregényfilmek világában, és ez kitűnő apropóul… A 2014-es Godzillával az volt a legnagyobb gond, hogy alig volt benne kaiju-csörte: no, de vajon… 10 éve várjuk már.
Magyar háborús filmek válogatás - Hungarian World War Films. / HD / - YouTube
18 alkalommal kényszerített minket arra, hogy ne szaladjunk ki a film vége… Május 29-től a mozikban!
Mindkét oldal megkapja ugyanis a magáét, hiszen a háborút szabályok nélkül, a legnagyobb brutalitással vívták franciák és olyan felkelők, akik közül annak idején sokan még francia mundérban harcoltak a németek ellen a világháború alatt. A képet tovább árnyalta, hogy Algéria nem gyarmatnak, hanem tengeren túli megyének számított több mint egy millió ott élő francia polgárral, és az arab lakosság egy része is a függetlenség ellen volt, és az indokínai vereség után a hadsereg presztízskérdést csinált egy újabb kudarc elkerüléséből - nem jött nekik össze. A javarészt hegyvidéki terepen zajló harcokból érzékletes ízelítőt kapunk, remekül filmezett és felépített összecsapásokat. Panfilov 28 gárdistája (2016) A közösségi finanszírozásból létrejött, mégis rendkívül látványos film 1941-ben játszódik, és közlése szerint megtörtént eseményeket dolgoz fel, amelyeket Vaszilíj Korotejev korabeli riportjából ismert meg a közönség. A riport Krasznaja Zvezda című lap oldalain jelent meg, nem sokkal az ütközet után, és a történet szerint mindössze huszonnyolc bátor katona a 316-os lövészhadosztályból Ivan Panfilov vezetése alatt feltartóztatta a náci hadsereg 11-es páncéloshadosztályát néhány napra.
Akciófilmek (2021) Teljes Filmek Magyarul - Háborús Filmek - YouTube
Ha Brad Pitt vagy Mel Gibson megcsinálja a maga háborús eposzát, arra felfigyel a világ, de mi van, ha ugyanezt egy ismeretlen finn, kínai, észt vagy éppen magyar filmes teszi? 1944 (2015) Észtország sosem volt a legnagyobb játékos a világpolitika színterén, de a II. világháború a parányi Balti-országot sokkal jobban megosztotta, mint a legtöbb európai államot, és nagyobb áldozatot is követelt tőle. Az észtek ugyanis ott harcoltak mind a két oldalon, a Waffen SS-be besorozott vagy az ország függetlenségének visszaszerzése reményében önként csatlakozott katonák német egyenruhában, vagy a szibériai munkatáborokat megjárt honfitársaik szovjet uniformisban. Filmünk pont a két oldal találkozását mutatja be az 1944 áprilisában az ún. Tannenberg-vonalon lezajlott ütközetek során, és teszi ezt meglepően látványosan és érzékletesen, anélkül, hogy politikailag állást foglalna, mert sokkal fontosabbnak tartja az egyes katonák sorsát. Akik mindkét oldalon megjárják a maguk poklát, és akiknek mindkét oldalon meg kell vívniuk a saját harcukat a politikai fanatikusokkal és opportunistákkal szemben, és akik között, bár halálos ellenségek, nincs is sok különbség.
Harcosok szövetsége (2004) Íme, egy meglepő tény: a koreai háború a mai napig is tart, a szemben álló felek ugyanis csak tűzszünetet kötöttek, békét nem. A rendkívül véres konfliktus még ma is megosztja a félsziget két országát, annak idején pedig testvért fordított testvér ellen, és persze pont erről szól a film. A háború elején a vesztésre álló déli oldalon két testvér indul harcba a kommunista agresszorok ellen, de nem önként, sorozásra. Az idősebb testvér aztán hőssé válik, de csak azért, hogy hazaküldhesse féltve óvott öccsét, és amikor azt hiszi, hogy az elesett, átáll a másik oldalra, és új mundérban újrakezdi az egész háborút. A rendkívül látványos és realisztikus film nem idealizálja egyik oldalt sem, a déliek között is akad szadista vadállat, nem csoda, hogy odahaza kultuszdarabbá vált. Merthogy arrafelé olyan sokáig csak jó és rossz létezett, ördögi kommunisták és hősies hazafiak, de a film készítői mertek szakítani ezzel a beidegződéssel. Drága Elza! (2014) Mivel nem került széles körű moziforgalmazásba, Füle Zoltán háborús eposzát méltatlanul kevesen ismerik, pedig a minimális költségvetésből készült, "baráti" finanszírozással három éven keresztül készült Drága Elza nem hobbifilm, fontos darab, és meglepően magas minőséget képvisel.