Mlada Boleslavban nagyon eltaláltak valamit. A Fabiát már hat éve gyártják változatlan, időtálló formában, csak a lámpákon és a lökhárítón javítottak valamicskét, de jó érzékkel a fő arányokhoz nem nyúltak. Lehetne a bájtokat szaporítani, de a kocsi úgy szép, ahogy van. A kicsit skandináv beütés csak jót tett. Használtautó-teszt. A színe persze szubjektív, de ha lehet, mindenkit lebeszélek a BKV-kékről. Nem csúnya, de nem is szép. Ha közelítettem feléje, valahogy mindig a buszbérletet kezdtem keresgélni, s fürkésztem az ablakot, lesz-e ülőhely. Volt. A beltér a külsővel egy rúgóra jár. A tervezők egyedül a kilométerórát és a fordulatszámmérőt rajzolhatták meg körzővel, utána elvették tőlük, s csak derékszögű vonalzó maradt. Kicsit olyan katonás lett... Na nem az az üvöltős, amerikai kiképző-őrmesteres, inkább poroszos, csendes, fegyelmezett. Ez a csendesség az utastérre is jellemző, még három év után is. Nem jut be túl sok hang, se nyiszogás, se recsegés, ergo merev a kasztni, ami zaj bejön, az viszont kellemetlen.
A jobb oldali cirka fele a balnak, de azért lehet benne látni. Csak olyan bután néz ki, hogy baloldalon olyan rendes, jobboldalon meg olyan sufnituningos, kis-pici tükör árválkodik. Ráadásul csak manuálisan állítható, ezért ha anyu és apu is vezeti a kocsit, vagy lumbágót kapnak a hajlongástól, vagy rendeljenek bele elektromos tükörállítást, mert a Fabia szélességének hála, én 190 centimmel is alig értem el. Persze ennek is van jó oldala. Be tudom úgy kötni az övemet, hogy nem vágom állon a mellettem ülőt, s hátul két felnőtt között-mellett elfér még egy gyerekülés is. A kocsiban 42 ezer km volt, de vagy nem kopott össze, vagy én vagyok gyenge, vagy direkt ezt az érzést akarták kelteni, de az ajtókat, főleg a hátsót úgy kellett csapkodni, mint a katonai ponyvás UAZ ajtóimitációit. A csomagtér megfelelő, sík élek, 260 liter. Egy háromtagú családnak, ha már nem kell babakocsit cipelni, akkor elég. Bővíteni pedig ennél a felszereltségi szintnél úgy lehet, hogy vagy otthon hagyom a csemetét, vagy sehogy.