"A Trumenba engedélyezésével a Pfizer oltóanyagai immár átfogó védelmet nyújtanak a meningococcus okozta agyhártyagyulladás kialakulásáért felelős leggyakoribb törzsek ellen" – jelentett ki az üzletágvezető, aki hozzátette, hogy a következő lépés az, hogy a hazai patikák polcain is elérhetővé tegyék a készítményt. Forrás: EgészségKalauz
Dr. Reiner Vera - megyei tisztifőorvos, Népegészségügyi Szakigazgatási Szerv "A szülőket értesítenünk kell, hiszen a beleegyezésük szükséges ehhez, mert 14-18 éves korosztályról van szó. Azt javaslom, tekintettel a megbetegedések számára, illetve a jelenlegi járványügyi helyzetre, mindenképpen fel kellene venni a megajánlott védőoltást. " A tanév végéig több mint 12 ezer vasi diákot oltanak be. Azt szeretnék, ha minden család beleegyezne a védőoltásba, akkor ugyanis megállítható lenne a baktérium terjedése. A vakcina 5 évig nyújt védelmet. Az oltásokat, 14 ezer darabot az ÁNTSZ gyorsított közbeszerzési eljárással már beszerezte. A héten előkészítik a kampányt, a beadást várhatóan a jövő hét elején kezdik.