fizetés nélküli szabadság gyermekgondozás miatt) esetén a 2020-as szabadságot az akadály megszűnésétől számított 60 napon belül kell a munkavállaló részére kiadni. Ahogy a munkavállaló oldalán, úgy a munkáltató oldalán is jelentkezhet olyan érdek, amely lehetővé teszi a szabadság átvitelét. § (5) bekezdés c) pontja szerint a munkáltató kivételesen fontos gazdasági érdek vagy a működését közvetlenül és súlyosan érintő ok esetén kollektív szerződés rendelkezése esetén a szabadság egynegyedét legkésőbb az esedékességet követő év március 31-ig adhatja ki. Ebben az esetben tehát szükséges a kollektív szerződés léte, és a szabadság átvitelére vonatkozó rendelkezés, továbbá a munkáltató oldalán jelentkező kivételesen fontos gazdasági érdek vagy a működési körét közvetlenül és súlyosan érintő ok. Utóbbira példa lehet egy baleset, súlyos kár, az életet, egészséget, testi épséget fenyegető, közvetlen és súlyos veszély elhárítása, vagy ha egyszerre több munkavállaló is beteg lesz, amely miatt a szabadság nem adható ki időben.
– Én voltam a lányok között a legvastagabb. Megállás nélkül szekáltak, sőt néha már ordibáltak velem, hogy fogyjak le legalább 6 kilót, mert így nem viszem semmire. Nem tudtam semmi olyan módot, amellyel gyorsan sokat lehetne leadni, ezért azt csináltam, amit a többi lány. Elkezdtem éhezni. Számoltam a kalóriákat, naponta kb. 500-at vittem be a szervezetembe. Észre sem vettem, hogy fogyok, nem láttam az eredményt. Eldöntöttem: ha ez az ára annak, hogy szupermodell legyek, akkor inkább lemondok az éhezésről, és csakis olyan munkákat vállalok el, ahol elfogadnak olyannak, amilyen vagyok. Dr. Vincefiné Simon Tímea dietetikus szerint súlyosan egészségkárosító az éhezés. – A nem evés nemcsak hormonális, de szervi problémákhoz is vezethet, amelyeken még a szintetikus vitaminok sem segítenek. Svincsók László, a Cosmodels Modell és Management tulajdonosa elárulta: tényleg "egyre vékonyabbak" a külföldi elvárások. – Sajnos, de nemzetközileg még mindig a soványság dívik. Nem csoda, hogy már jó pár haláleset történt a modellvilágban.